Select Page

A közeljövőben újabb információs tábla kerül a Csömöri Körtúra útvonalára, mely a Kálvária-hegy legfontosabb tudnivalóit tartalmazza. A megfelelő tájékozódás érdekében  a másik oldalán egy, a Kálváriáról készült turisztikai térkép is helyet kap.
Az információs tábla segítségével megismerhetjük a Kálvária-erdő állományába tartozó fafajtákat, valamint pusztító erdőtüzekről olvashatunk, melyek többször is sújtották az erdőséget.
A Kálvária történelmi vonatkozása sem csekély; valószínűsíthető, hogy századokkal ezelőtt a település erődtemploma a falu fölötti dombon állt, majd a templom pusztulását követően, 1856-ban állították a három keresztet Fráter Júlianna adományából. Azóta nevezik a dombot Kálvária-hegynek. A felállított stációkhoz nagypénteken és az előtte levő pénteken hagyományosan keresztutat szerveznek ide a katolikusok.
Az erdő mindemellett kiváló lehetőségeket nyújt a kirándulni vágyók számára számos turistaösvényével, valamint a téli kikapcsolódásnak is kedvez a közel 300 méter hosszan nyúló szánkópálya, mely hosszú idő óta kedvelt helye a gyermekeknek.