Kerékpártúra a Csömöri Körtúra útvonalán

2023. szeptember 16-án szombaton, a csömöri Sportnap előnapján bringával indulhatunk felfedezőútra a gyalogostól több ponton eltérő kerékpáros útvonalon! A kerékpáros útvonal nagyobb ívet ölel fel a fővárossal egybeépült Majorszegi településrésztől a látványos kastélysoron át egészen a csodálatos panorámát nyújtó Vízműsorig, majd a hangulatos pataksétánnyal zárul le. Bringázz velünk, fedezzük fel együtt Csömör természeti és helytörténeti […]

3. Csömöri Csillagtúra

Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Csömöri Csillagtúrát Klacsán Péter szervezésében, mely során a résztvevők megcsodálhatják a Perseida raj érkezését. A túra teljes távja kb. 6+2 km, mely kb. 5 órát vesz igénybe. Gyülekező: 19.30-tól a Csömöri horgásztónál (a játszótér melletti parkolóban és környékén) A túra a horgásztótól indul 20.00 órakor, mely érinti a paraszthidat, […]

Június 30-án pótoljuk az elmaradt éjszakai túrát!

A rossz idő miatt elhalasztott Szentivánéji éjszakai túrát június 30-án, e hét pénteken tartjuk meg! Táv: kb. 5 km Útvonal: Bulgárkert – Kálvária-hegy – Felső-patakvölgy – Természetismereti park Találkozó a 21.30 órakor a Bulgárkertben, visszaérkezés kb. 24.00 órakor a Természetismereti parkba. (régi strandtér) Túravezető: Sipos Tamás önkormányzati képviselő Szeretettel várunk mindenkit!

Szentivánéji éjszakai túra

Június 23-án pénteken, immár hagyományosan Szentivánéji éjszakai túrát szervezünk a Csömöri Körtúra útvonalán! Táv: kb. 5 km Útvonal: Bulgárkert – Kálvária-hegy – Felső-patakvölgy – Természetismereti park Találkozó a 21.30 órakor a Bulgárkertben, visszaérkezés kb. 24.00 órakor a Természetismereti parkba. (régi strandtér) Túravezető: Sipos Tamás önkormányzati képviselő Tarts velünk Te is, gyönyörködjünk együtt a holdfényes Csömörben!

Vadvirág túra

Ismerjük meg együtt településünk növényvilágát! Június 10-én, szombaton 9.00 órakor növényismereti kirándulás indul a Bulgárkertben található kis fahídtól, mely során megismerkedhetünk a település vadvirágaival és gyógynövényeivel. Találkozó: Csömör, Bulgárkert – fa patakhídnál Táv: kb. 4 km Túravezető: Onhausz Erzsébet képviselő, környezetvédelmi tanácsnok Szervező: Csömöri Civil Egyesület, Csömör nagyközség Önkormányzata Facebook/Csömöri Körtúra

Hatodik alkalommal kirándulhattunk a Boglárka-túrán

Május 6-án közel százan indultak útnak a Csömöri Körtúra program 19 kilométeres, hagyományos helyismereti túráján, a Boglárka-túrán. Az immár hatodik alkalommal megszervezett túra Csömör határain kívül is népszerű volt, ismét sokan érkeztek Budapestről és vonzáskörzetéből az eseményre. A barangolás keretében a kirándulók végigjárhatták a település legszebb természeti és helytörténeti jelentőségű helyszíneit, melynek végállomása idén a […]

Boglárka-túra

Májusban 6-án, szombaton 9.00 és 10.00 óra között ismét gyalogos túra indul a Csömöri Körtúra útvonalán! A Boglárka-túrát idén is igazi lokálpatrióták szervezik, melynek célja, hogy megismertesse az itt lakókat közvetlen környezetükkel, Csömör természeti és helytörténeti értékeivel. A barangolás keretében lehetőségünk nyílik végigjárni a Csömöri Körtúra útvonalához tartozó, vízre, vizes élőhelyek tematikájára épülő szakaszt is. A […]

Elmarad az április 22-i patakparti túra

A Föld napja programsorozat részeként április 22-re meghirdetett patakparti „vizes tanösvény” túra sajnos elmarad, de a május 6-i Boglárka-túrán pótolhatjuk a kirándulást, hiszen a Csömöri Körtúra egy kisebb szakasza megegyezik a tanösvény túra útvonalával. Részletek hamarosan! 

A mi Földünk, a mi falunk – Föld napi programsorozat

Április közepén 8 napon átívelő rendezvénysorozatra várják az érdeklődőket a Föld napja alkalmából. Az idei rendezvénysorozat önkormányzati és civil összefogással valósul meg, a szervezők között tudhatjuk az önkormányzat mellett a Csömöri Civil Egyesületet, a Mátyás Király Általános Iskolát, a Turnovszky István Kertbarát Kört, a Szakicska-házat, a Szedervölgyi Kertészetet, valamint a Zöldebb Csömörért Egyesületet is. Az […]

Isaszegi túra a Honvéd-szoborhoz

2023. március 14-én kedden, immár nyolcadik alkalommal szervez gyalogtúrát Csömör Nagyközség Önkormányzata és a Csömöri Civil Egyesület az isaszegi 1848-as emlékműhöz, a Honvéd-szoborhoz. A közel 20 kilométeres túra után hagyományosan koszorút helyeznek el a hősök tiszteletére az 1849. április 6-i győztes csata emlékére emelt Honvéd-szoborhoz. Az isaszegi túra március 14-én, 8.30 órakor indul a Bulgárkertből. […]