Május 6-án közel százan indultak útnak a Csömöri Körtúra program 19 kilométeres, hagyományos helyismereti túráján, a Boglárka-túrán. Az immár hatodik alkalommal megszervezett túra Csömör határain kívül is népszerű volt, ismét sokan érkeztek Budapestről és vonzáskörzetéből az eseményre. A barangolás keretében a kirándulók végigjárhatták a település legszebb természeti és helytörténeti jelentőségű helyszíneit, melynek végállomása idén a Természetismereti park volt, ahol a kirándulók megtekinthették a tavaly ősszel elkészült kis vizes tanösvényt, mely sok-sok érdekes táblán és interaktív játékon keresztül mutatja be a vizes élővilágot, továbbá látható volt a parkban az esemény ideje alatt egy jurta és a Béke nemeztakaró is, melynek elkészültéhez 4 kontinensről, 23 országból járultak hozzá. A Csömöri Körtúra csapat közelgő szervezett eseményei a június 10-i Vadvirág túra és a június 23-i Szentivánéji éjszakai túra lesz, melyekre várunk mindenkit szeretettel!