A Pesti-síkság utolsó természetközeli élőhelyeinek egyike a Csömöri-tó és legelő a Réti-dűlőben.
A Csömöri-patak a Duna hordalékkúpjainak kavicsteraszait átvágva alakította ki a dombok közt meghúzódó, nedves élőhelyekkel teli patakvölgyet. Ezen belül található a 27 ha nagyságú, 1977-ben megyei védettséget elnyerő, jelenleg országos jelentőségű (a törvény erejénél fogva védett) természetvédelmi terület, melynek kezelője a Duna–Ipoly Nemzeti Park.
A völgy déli oldalán, kisebb kiszögellésben van a nemrég még nyílt vízzel teli Csömöri-tó, vagy ahogy a csömöriek ismerik: Kistó. A nyolcvanas évekig a tó vize egy tőzegmohás-fűzláp társulás alkotta kis szigetet, őslápot vett körül, ahol több olyan védett tőzegmohafaj élt, amelyet Magyarországon csak egy-két helyről ismertek. 1987 telén tűz áldozata lett a tőzegmohaláp és a parti növényzet. A száraz időszakban kiszáradó tómedret jelenleg nád növi, közöttük elszórtan védett mocsári tőzegpáfrány él. Nedves időben a tó medrét ma is víz borítja.
A természetvédelmi terület nagyobbik része a kaszálórétekkel, bokorfüzesekkel tarkított patakvölgy a Réti-dűlőben, ahol a kutatások szerint közel 300 növényfaj él. A völgyben több jellegzetes és ritkuló, védelmet kívánó vízparti növénytársulást figyelhetünk meg. A bokorfüzeseket körbeölelő
magassásos társulásban találhatjuk a védett bugás és rostostövű sás zsombékjait. A kékperjés száradó lápréten tenyészik a legtöbb védett és veszélyeztetett faj: a mocsári kosbor, hússzínű ujjaskosbor, mocsári nőszőfű, fehérmájvirág, széleslevelű gyapjúsás, jávorka-fényperje, kormos csáté, lápi sás. A láprét szélén nyílik a környéken alig fellelhető őszi kikerics. Bár nem állnak védelem alatt, hazánkban egyre ritkulnak a fűzláptársulás bokorfüzesei, így nagyon értékesek az itt található rekettyefűz csoportok.
A vadállatok számára változatos élőhelyekkel és állandó ivóvízforrással szolgáló területen számtalan állatfaj él. Közöttük nagyon sok a védett és veszélyeztetett faj, de a megfigyelések szerint előfordult itt már a Magyarországon nagyon ritka kerti sármány és dalmát vércincér is. Rendszeres vendég a szürke gém, zöld küllő, egerészölyv és a vándorsólyom. Tavasszal fehér gólyák csapatai pihennek meg a réten, és olykor egy-egy vörös gém is feltűnik a nádasok között. Itt fészkel a barna rétihéja. A vizenyős területeken él hazánk egyetlen teknősféléje, a mocsári teknős. Gyakori a vízisikló és a rézsikló is. A nagyobb vadak közül élnek itt mezei nyulak, őzek és vaddisznók is.
A természetvédelmi terület látogatása jogszabály által korlátozott. Kizárólag gyalogosan látogatható! A területen tilos a növények letörése, gyűjtése, az állatok zavarása, tilos a zajongás, a dohányzás és szeszes ital fogyasztása. Kérjük, vigyázzanak értékes természeti kincseinkre, hogy a következő nemzedékek is megismerhessék az itt élő gazdag élővilágot, és gyönyörködhessenek a festői szépségű tájban!

 

5 – Csömöri-patak, gázló

6 – A csömöri svábok

Árpád-házi királyaink rokoni kapcsolatai és a nyugati kereszténység felvétele révén már a XI–XIII. században sok német lovag telepedett le Magyarországon. Ők elsősorban német alattvalókat hoztak magukkal, akiket aztán a birtokaikra ültettek. Így a betelepülők első hulláma (XI. sz.) főleg földművelőkből állt, míg a második hullámban (XIII. sz.) érkezettek már városlakó népek voltak, akik kézműves foglalkozást űztek, jövedelmeket béreltek, vagy esküdtek, bírák lettek. A Rákóczi-szabadságharc után a Habsburgok a felszabadított területeket katolikus németekkel kívánták betelepíteni. Ez részben az adófizetők pótlását, részben az udvar iránti hűséget kívánta biztosítani számukra, korabeli szólás szerint: „ubi populus – ibi obulus” (ahol a népesség, ott a pénz). A német betelepítések már közvetlenül Buda visszafoglalása (1686) után megindultak, majd a XVIII. században szervezetten folytatódtak.
Ráadásul a betelepítést irányító Kollonich Lipót esztergomi érsek nem kedvelte a magyarokat, és mindent elkövetett, hogy a „forradalmakra és nyugtalanságra hajló magyar vér a némettel szelídíttessék”.
A dunai svábok (Duna menti németek) a Magyarországra érkezô német nyelvű népcsoport elnevezése. Főleg a Svábföld településeiből érkeztek, de voltak köztük osztrák, hesseni, pfalzi és elzászi eredetűek is. Ám köznyelvünk mind a mai napig sváboknak nevezi a hazai németséget. A betelepítések elsô szakasza – III. Károly idején – elsősorban magánföldesúri kezdeményezésre indult meg, főleg a Dunántúl és az Alföld falvaiba. Második szakasza Mária Terézia uralkodására tehető. Ez az ún. kamarai telepítések időszaka, főleg az ország déli területeire irányult. A harmadik szakasz II. József uralkodásának idején történt, ismét a Délvidék és Pest, Esztergom, Vas, Tolna és Somogy megyék voltak a fogadó állomások.
Történeti és néprajzi vizsgálatok mutatják, hogy a németek fejlett építészeti és gazdálkodási módszereket alkalmaztak, szorgalmasak, takarékosak, rugalmas szemléletűek voltak. Napi 12-14 órát dolgoztak. Takarékosságukat jól jellemezte a családi munkaszervezés, a béresfiúk és a szolgálólányok a család ifjabb tagjaiból kerültek ki. Településeik rendezettek, házaik csinosak voltak. Rugalmasságukra jó példa, hogy amikor az 1830-as években nem várt piaca lett a bornak, gyorsan felismerték az ebben rejlő lehetőséget, és átálltak a szőlőművelésre.
A magyarok legeltető gulyatartásával szemben meghonosították az istállózó tehenészetet. Csömörre is a XVIII. században érkeztek az első földműves svábok. Az összeírások adatai szerint a XVIII. sz. közepén, 1748-tól szerepelnek először német nevű jobbágyok a faluban. Ők pásztorok, juhászok voltak. Az első három évben teljes, aztán részleges adómentességet élveztek, ingyenes házhelyet és telket kaptak, ingyenes épület- és tűzifa járt nekik. Legközelebb a 1831. évi kolerajárvány következtében megtizedelődött népesség pótlására érkeztek újra német kapások a közeli Budáról. Ekkorra már jó híre ment a déli fekvésű, napsütötte szőlőhegynek, amelytől biztos megélhetést reméltek. Folytatódott a svábok egy tömbbe telepítése, melyet a település felső felén, a patak jobb partja és a szőlőhegy között jelöltek ki (Erzsébet, Kossuth, Vörösmarty és Tompa utcák). Korábban minden utcának – és minden más helynek is – népi elnevezése volt, 1890-ben jelölik először a németek területét Németsornak. A katolikus németek megbízható támogatottságot jelentettek az udvarnak annak ellenére, hogy a németség tette ki az asszimilánsok nagy részét. Bár próbálták a kisebb közösségekben, falvakban megőrizni identitásukat – pl. egymás családjaiból házasodtak –, az évtizedek alatt mégis beolvadtak az itt élő népességbe. Építkezési, étkezési szokásaikkal gazdagították a falu hagyományait – ők állították a szőlőhegyen álló Haranglábat, mely a hegyen dolgozó cselédeknek jelezte a delet. Egyéb vallási szokásaik – pl. úrnapi körmenet, az ezt előkészítő összefogás, a mai napig felemelően szép, mára nemzetiségeken és vallási felekezeteken átívelő legnevezetesebb eseménye településünknek.

 

E táblától keletre, a dombtetőn lévő Határ úttól kezdődik Kistarcsa város közigazgatási területe. Bár egyelőre erről nincsenek okleveles bizonyítékok, a településnek– földrajzi fekvése okán is – szerepe lehetett az Árpád-házi hercegek mogyoródi csatájában. Az első írásos emlék az Anjou-korból, 1352-bôl származik, ekkor még Tarcsa néven említik a települést. A falu kettéválását
követően – egy 1467-bôl származó dokumentum szerint –a Felsőtarcsa nevet kapta a mai Kistarcsa. A tizenötéves háború idején elnéptelenedett, a XVIII. század során aztán szláv és német ajkú telepesek népesítették be. 1727-ben pl. Trencsén és Nyitra megyei tótok (szlovákok) érkeztek, és mivel létszámuk nagyobb volt az itt élő őslakosságnál, a falu fokozatosan elszlávosodott.
Az oktatás nyelve egészen 1888-ig a szlovák volt. Bár az 1849-es tavaszi hadjáratnak közvetlenül nem esett útjába a település, itt fejlődött fel az Aulich Lajos vezette hadtest, melynek történetét a volt elöljárósági épület – ma civilház – falán lévő emléktábla is megörökíti. A falu a kapitalista fejlődésbe közvetlenül a XX. század elején kapcsolódott be. A Gép- és Vasútfelszerelési Gyárban dolgozók lakhatási feltételeinek kielégítésére lakótelep épült, mely a gyár 1928-as csődbemenetelét követően a Belügyminisztérium tulajdonába került. Ebből lett a 1950- es évek hírhedt internálótábora. Az internálótáborban nagyon sok névtelen vértanú lelte halálát, melynek emlékét az egykori tábor megmaradt kerítésrészletéből kialakított emlékfalon elhelyezett táblák őrzik. A tábor egyik épületében ma a diktatúra sötét éveit bemutató kiállítás kapott helyet, illetve fogházából alakították ki a mai Egészségházat, zöld területén pedig 2015-ben új körzeti rendőrőrs épült. 1979-tôl Kerepessel egyesítve – Kerepestarcsa néven – élte mindennapjait, de népszavazás eredményeként 1995-tôl ismét önállóvá vált a két település. 2005 óta Kistarcsa város. A településen szlovák és roma nemzetiségi önkormányzat is működik. A meghatározó római katolikus egyházközség mellett 1928-ban épült templommal rendelkező református gyülekezet is jelen van Kistarcsán. Jóllehet kicsi az evangélikusok száma, 1931 óta itt működik a szervezetileg a Csömöri Evangélikus Gyülekezethez tartozó, országos hatókörű evangélikus szeretetotthon. A kistérség több települését a százéves gödöllői HÉV-vonalhoz való kapcsolódáson kívül számos gazdasági, társadalmi és kulturális szál köti össze. A kistarcsai Flór Ferenc Kórház régóta a térség egészségügyi központja, mint ahogy a körzeti rendőrőrs is itt található. Csömörről Kistarcsán és Kerepesen keresztül vezet a közép-európai zarándokútvonal, a Mária Út. A térségi sárga négyzet turistajelzés Mogyoród központjába visz, ahonnan a zöld jelzést követve a Szent László- kilátóhoz jutunk. A sárga sáv jelzés Mogyoród külterületén keresztül Szilasligetre, majd Kerepes központjába visz. Érdekesség, hogy a csömörieknek a legszorosabb rokoni és egyházi kapcsolataik a közeli, ám nem közvetlenül szomszédos, szlovák gyökerű és evangélikus többségű Nagytarcsa községgel maradtak fenn. A települések állandó lakosságszáma a 2015. januári adatok szerint a következő: Csömör nagyközség 9 253, Mogyoród nagyközség 6 438, Nagytarcsa község 4 090, Kerepes város 9 873, Kistarcsa város 12 212 fő.

11 – A régi strand

A festői szépségű, vadregényes környezetben megbúvó egykori csömöri strandról – néhány korabeli újságcikket (pl. Rákos Vidéke című lap) és település-elöljárósági jegyzőkönyv utalását leszámítva – elsősorban idősek elbeszéléseiből szerezhetünk tudomást. Az ismert, hogy 1928-ban nyílt a legtöbbek által ismert, vállalkozói formában üzemeltetett strand, de azt kevesen tudják, hogy az 1800-as évek közepén már volt itt egy völgyzárógátas tározó. A célját sajnos nem ismerjük, de azért az nagyon valószínű, hogy nem fürdőhely volt még akkoriban. Sokkal inkább valószínűsíthető, hogy a közvetlen szomszédságban működő faiskola használta öntözésre. A strand két medencéből állt: egy előmelegítőből és magából a fürdőmedencéből. A medence szó mindkét esetben kissé túlzásnak tűnik. Inkább tavak voltak ezek, mivel nem voltak medenceszerűen kiépítve – csupán a fürdőrész mélyebb oldala volt betonozott, illetve a gát záró része. Az úgynevezett fürdőoldal fövenyes volt, ezzel pedig az egész komplexum csodálatosan illeszkedett a természeti környezetbe. A strand vizének a háztartásokban és a vendéglátóhelyeken is nagy hasznát vették: elektromos hűtő nem lévén, télen a medencék jegét vágták fel, és használták tavasztól őszig a jégvermekben. Hogy mekkora jelentősége volt a strandnak a helyiek és budapestiek életében, azt a legbeszédesebben a helyi idősebb polgárok visszaemlékezéseiből tudhatjuk meg. A nyitás „Körülbelül 1928-ban nyílt a strand. Dr. Laky Imre Pesten volt rendőrfogalmazó, de itt lakott a Kossuth Lajos utcában. Ô adta meg az ötletet, hogy az utca végén lehetne egy strandot létesíteni. Először kialakították a medencét, aztán az előmelegítőt. A kettő között egy hatalmas nyílásban volt a szűrő, azon keresztül jött a víz, a Csömöri-patak vize a medencébe.” (Szentner Harryné, szül. Ursprunger Piroska)

A fénykor
„A bejáratnál lévő szaletliben minden este tánc volt; szólt a zene, ott sakkoztak, beszélgettek az emberek. Ez volt a csömöri ifjúságnak – és a felnőtteknek is – a kulturális találkozóhelye. Nagyszerű sportolási lehetőséget is nyújtott: fociztunk és komoly fejelőbajnokságok is voltak a homokos parton. Volt a víznek valamiféle gyógyhatása, rádiumosnak mondták. Naponta legalább egyszer kicserélődött a víz, szinte kristálytiszta volt.” (Solymár Péter néhai evangélikus lelkész)

A végzetes vihar
„Komoly zsiliprendszere volt a strandnak azért, hogy nagy esőzésekkor ezen keresztül engedjék le a vizet.
Sajnos pont ez lett a veszte; 1962. augusztus huszadika után jött egy hirtelen vihar orkánszerű széllel, hatalmas esővel. Nem nyitották fel a zsilipet időben, s olyan nyomással jött a víz a kis patak felől, hogy összetörte az egész betonrendszert.” (Veres Béláné nyugalmazott pedagógus)
Az 1962-ben tönkrement csömöri strandot különböző okok miatt sem akkor, sem azóta nem állították vissza eredeti állapotába.

12. – Bulgárkert

Az egykor terjedelmesebb Bulgárkert Csömör legnagyobb területű közösségi tere, és annak ellenére, hogy a legrégebbi településrészbe ékelődik be, a legtermészetesebb jelzővel is illethetjük. Közvetlenül és szervesen kapcsolódik a Kálvária-erdőhöz, és rajta keresztül kanyarodik déli irányból nyugat felé a Csömöri patak is.
A hely nevét arról a bolgárkertészetről kapta, amely valószínűsíthetően a XIX. század végétől az I. világháborút követő évtizedig működött itt. A bolgárkertészet a kor legmodernebb szellemű kiskerti mezőgazdasági kultúrája volt. Bolgárkertészek honosították meg többek között a padlizsánt, a spárgatököt és a póréhagymát, illetve ők terjesztették el a paradicsom és a paprika nyersen fogyasztását. Az új kertészeti irányvonal képviselői a XIX. század második felében jelentek meg Magyarországon, és egy addig ismeretlen zöldségtermesztési és öntözési technikát hoztak magukkal. Árasztásos kertművelést alkalmaztak, melyhez az öntözővizet egyrészt a patak természetes tavaszi áradása, másrészt vízpartra telepített bolgárkerék (dolap)
biztosította. Ezért igyekeztek folyóvíz melletti telekbérleteket megszerezni, ahogy ez itt, Csömörön is történt. A zöldségpalántákat trágyafűtésű, magas melegágyakban hajtatták, innen kerültek ki az öntözőárkokkal sűrűn barázdált földekre. Ezzel a módszerrel lényegesen nagyobb mennyiségű terményt tudtak betakarítani, és a megszokottnál egy hónappal korábban tudták piacra vinni a zöldségeket. Művelési módszerük alapelvei a modern kertészeti kultúrák létrejöttét segítették elő. A gazdasági élet megszűnésével a terület spontán játszóhellyé alakult. Télen a szánkózók, nyáron a focizni, kerékpározni vágyók veszik birtokukba. A rendszerváltást követően az önkormányzat először játszótérré, később zöldközösségi térré fejlesztette a területet, annak remek adottságait kihasználva.
A Bulgárkert szolgál helyszínéül az egyre rangosabbá váló Csömöri Bringafesztiválnak, amelyet nyaranta rendeznek, és amely az ország minden részéről vonzza a látogatókat. Az itt megépített pumpapálya jó lehetőséget ad a gyermek és felnőtt bringások számára is ügyességük kipróbálására, végig tudnak-e menni a pályán tekerés nélkül? A 2012-2013-ban civil összefogással létrehozott Pataksétány is az itt megvalósult játszó- és pihenőkertből indul a patak medrét követve nyugati irányba. A sétány terv szerint egészen a horgásztóig épül meg.

13. – Csömöri tótok

A Felvidékől érkező szlovákság (tótok) 300 éve meghatározó eleme Csömör népességének. A törökök alatt elnéptelenedett falu betelepítésére 1714-ben érkeztek meg az első telepesek még a Vattay család szervezésében. Az első írásos feljegyzés az újratelepített lakosságról 1715-bôl származik. A fellelhető névanyag alapján ennek a népességnek jelentős része magyar, majd az 1720-as évek további telepítései nyomán válik túlnyomó többségben szlovákká. A betelepülő szlovákok kb. kétharmad része evangélikus, a kisebb hányada katolikus vallású volt. A rendelkezésre álló források szerint ők egyaránt Közép-Szlovákia területéről jöttek, Hont, Zólyom, Nógrád megyékből, a katolikusok egy kissé keletebbről, a Garam vidékéről, Liptó és Túróc megyékből. Az 1720-as összeírás azonban már nemcsak felvidéki, hanem egyéb más, környékbeli faluból érkezett jobbágyokat is említ – Acsa, Csővár, Hartyán és Maglód korábbi evangélikus lakói költöztek ide. A Pest megyében letelepedett szlovákok – a sáriakat kivéve – a középszlovák nyelvjárást beszélik. Fő megélhetési forrásuk a mezőgazdaság, főleg a gabonatermesztés volt, de több településen állattenyésztéssel is foglalkoztak. A lakosság száma folyamatosan emelkedett, ám az 1831. évi kolerajárvány megtizedelte a népességet. Ezután a Grassalkovichok már főleg katolikus németeket telepítettek ide. Az egyre növekvő népességű szlovákság asszimilációjának a jelentős evangélikus egyházi autonómia tudott egy időre gátat szabni. A XIX. század végétől azonban a hivatalos politika és a közigazgatás hatására egyre gyorsuló nyelv- és kultúravesztés kezdi jellemezni a szlovákságot. Létszámcsökkenésük a két világháború között nagy mértékű, és ez tovább folytatódik az 1946. évi, tragikus lakosságcserét követően is.

Ulicska

A falu egyik hangulatos gyalogos sétánya a nagyrészt a régi szlovákok, illetve a kisebb részt a régi svábok területére eső Ulicska. A patakra merőlegesen, a falu nyugati felén létrejött árok ez, mely a népi emlékezet szerint egy hatalmas felhőszakadás következtében, az itt lezúduló vízmosás révén keletkezett. A Kálvária-hegy aljától a Bitskey utca magasságáig húzódó utcácskáról van szó (ezt is jelenti a neve: Ulicska). A Bitskey Gyula, Tompa Mihály, Kossuth Lajos, Erzsébet, Árpád, Petôfi Sándor, Állomás utcákat és Emlékmű közt keresztező gyalogos út hossza összesen 1 070 méter, (sôt, kis megszakítással tovább folytatódik a Hőstelepen-Újtelepen is). Valamikor ez jelentette a szlovák település nyugati határát. A mindennapi élet kedves színtere volt az Ulicska és a patak találkozásánál felduzzasztott kis medence.

A csömöri viselet leginkább a nagytarcsaival mutat rokonságot. Kifejezi viselője nemét, korát, családi állapotát, nemzetiségét, vallását, foglalkozását, a társadalomban elfoglalt helyét, a szülőhelyhez való kötődését. A szlovákok életmódja, szorgalma, viselete, gasztronómiai hagyományai fontos elemei a mai Csömör színes arculatának. Szokásaik, táncaik, illetve még az utóbbi évtizedekig jellemző lakodalmas szokásaik is messze földre vitték a falu hírét. Több idős néni még ma is a hagyományos helyi népviseletben jár, így az a hétköznapokban is gyakran látható Csömör utcáin, sőt, a kevert tót-magyar beszéd használata is része a régi családok életének. Az 1990-es rendszerváltás után felerősödött a szervezett szlovák-tót hagyományőrző tevékenység: 1996-ban megalakult a Báló Lipót Kulturális Egyesület, 2006-ban a Furmicska Néptánc Egyesület, illetve ugyanebben az évben a Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat. 2013-tól a helyi óvodában szlovák nemzetiségi nevelés indult.

 

14 – Kálvária-hegy

 

15 – Vadvirágok

16 – Rákospalota, Fót, Csömör -hármas határ

 

A Csömöri Körtúra érkeztető táblája Csömörön a Csömöri patak és a Szabadság út találkozásánál található. A hely földrajzi koordinátái: 47.547536, 19.225307
GPS eszközbe cím szerinti keresés esetén a 2141. Csömör, Szabadság út 8. a legközelebbi cím