A II. világháború szárazföldi harcai 1944. decemberének közepén érték el Csömört és térségét. Ekkor az arcvonal Mogyoród dél, Csömör észak – északkelet, illetve Kerepes észak vonalon húzódott. A védelmet magyar részről a magyar királyi 10. honvéd gyaloghadosztály különböző alakulatai (az alakulatok átszervezése után a 8/III. zászlóalj, a 18/I. zászlóalj és a 6/III. zászlóalj), és kisebb csapattestek (pl. a 4. huszárezred, az 54. utász-zászlóalj, a 10. felderítőosztály), míg német részről a Feldherrnhalle hadosztály 66. és 93. ezredének egyes csapattestei, a 4. német páncélosezred és a 13. német páncéloshadosztály képezték. Velük szemben támadt a szovjet 30. lövészhadtest három lövészhadosztállyal (151. és 155. lövészhadosztály, 25. gárda-lövészhadosztály).
1944. december 14-én reggel a 4. huszár ezred parancsnoka, Kókay Pál huszárezredes jelentkezett a 10. gyaloghadosztály parancsnoknál, vitéz András Sándor vezérkari ezredesnél. Alakulatát (pontosabban egy részét, a 4/II. huszárosztályt) anyagilag a hadosztály alárendeltségébe utalták. Kisebb német csapattestek támogatásával a Szent István-hegyen található állások védelmét látták el, ahol december 21-én és 22-én orosz támadásokat hárítottak el.
1944. december 26-án délelőtt a szovjet 155. lövészhadosztály csapatai, a 3. harckocsidandárral megerősítve támadást indítottak a Fót-Rákospalota út mentén, aminek következtében 4 km széles és 1,5 km mély betörést értek el. 10 óra 30 perckor az előretörő szovjet harckocsik áttörték a 4. huszár ezred védelmét és nyugati irányból átkarolták a 201-es magaslatot, elfoglalták Sikátor-pusztát és a tanyától délre, kb. 800 méterre található harckocsiárokig jutottak. A szovjet 151. lövészhadosztály a Csömör és Mogyoród között védelembe lévő 8/III. zászlóaljat támadta, amelynek állásait 10 óra 50 perckor 5-6 helyen 300-400 m mélységben áttörték és hátulról lőtték a magyar honvédeket. A hadosztályparancsnok 10 óra 35 perckor Szűcs főhadnagy nehézgéppuska századparancsnoknak parancsot adott a század riadóztatására és gépkocsi szállítással egy szakaszt a 8/III. zászlóalj segítségére rendelt. 12 óra 35 perckor a 4. huszár ezred jelentette, hogy az áttört orosz harckocsik Cinkota irányába törnek előre. Délután folyamán Tövisházy-Ferjentsik Ernő huszárszázados jelentette, hogy a délelőtt a 272-es magassági ponttól a 249-es magassági pont irányába 8-10 fős ellenséges csoportok támadnak, a saját alakulatok pedig Csömör északra vonulnak vissza. A vezérkari főnök parancsa alapján Tövisházy-Ferjentsik huszárszázados feladata volt Csömör védelmének megszervezése.
1944. december 27-én az előző napon Árpádföldre érkezett Vannay László zászlóaljával reggel 6 órakor megindította ellentámadását Csömörtől keletre, amely során súlyos veszteségek árán elérték az eredeti állásokat a 245. magassági pont térségében. A jobb, illetve a bal szárny az igen erős tüzérségi – és aknavető tűz miatt visszavonult Csömörre, maga Vannay is megsebesült, a katonák pedig az összes lőszert felhasználták. A kritikus helyzetben a zászlóalj visszatért a készenléti állásokba. A kora délutáni órákban tervezték a támadás megismétlését több magyar alakulat bevonásával, azonban a szovjet csapatok a 165. magassági pont térségében – az arcvonal hátában – Csömör irányába nyomultak előre, sőt a 10/4. nehéz aknavetőüteg Árpádföldön található mozdonyállását is rajtaütésszerűen elfoglalták. A nagy köd miatt a helyzet áttekinthetetlen volt, Csömörtől délnyugatra is harci zaj hallatszott. A tervezett támadást elhalasztották, a magyar csapatok védelembe mentek át a 165. és a 187. magassági pont vonalában. A német parancsnokság este parancsot adott ki az arcvonalnak Cinkota kelet, Csömör kelet általános vonalra való visszavételére. December 29-én a szovjet csapatok már három irányból támadták a községet és a magyar-német alakulatok Rákosszentmihály irányába törtek ki. A falu lakosainak megpróbáltatásai ezzel nem értek véget, hiszen a magyar főváros ostroma alatt szovjet nehéztüzérséget telepítettek a mai Vízműsor utca és Panoráma utca térségébe. Budapest elfoglalása után, 1945. február 15-én pedig kihirdették a lakosságnak, hogy 48 órán belül el kell hagyniuk a települést és csupán áprilisban térhettek vissza. Ennek oka, hogy a szovjet 2. Ukrán Front a faluban helyezte el a főhadiszállását a magyarországi hadműveletek idejére.
1944. december 25-én a 4. huszár ezred megerősítésére érkezett Szokolay Ferenc tartalékos huszárzászlós (Budapest, 1919 – Budapest, 2008) az I. önálló huszárosztály 1. lovasszázadának nehézfegyver szakaszparancsnokaként. Következőkben az ő naplója olvasható az akkori eseményekről:
„XII. 25. Hajnali 1 óra körül német hadnagy kelt fel, hogy ő a felváltásomra jött. Mi hátramegyünk pihenni! (Ki hiszi ezt el?) Kb. 3 órára az egész századot leváltották, ekkor tudom meg, hogy Bánhidy zls. súlyos aknalégnyomást kapott. Bemegyünk Ujfalussyékhoz Dunakeszire. Pihenésről szó sincs. Teherautót várunk, ami új helyre visz. Dél felé megkapjuk, irány Rákospalota, onnan Csömörtől északkeletre pár kilóméterre Baka szds. psága alatt, természetesen azonnal (nagynehezen két óra pihenésbe beleegyezik) ki az első vonalba. – A szokásos helyzet, az emberek alszanak, oroszok egészen közel, bizonytalanság, sötétben leváltás. Alig készülök el máris kisebb betörést jelentenek. Pár foglyot hoznak. Egyedül vagyok tiszt a vonalban, de az egyszer pár száz méterrel hátrébb az árok mögött, ahol telefon is van. – Jobbról semmi ök (összeköttetés – a szerző)!
XII. 26. Hajnal 3 órára mégis sikerült valami ök-t találni, vonalat felállítani és a foglyokat hátraküldeni. Általános elkeseredés, kimerültség. kivilágosodik, Takács hdp. a legnagyobb aknatűzben érthetetlen módon visszaszalad rajával. Alig sikerül megfogni őket és vonalban tartani. A jobboldali ök teljesen megszakad. hihetetlen pontos akna és csim-bum tüzelés állandóan. Mindenfelé látni a járkáló, felvonuló és bekerítő oroszokat. Egy pár részeg nyilas fráter nagyképűsködik és egy két foglyot hoz. Sok sebesült. Ferjentsikéket kiverték hápjukról. (Hátrébb voltak mint én!!) – Hiszen, ha egyedül lennék és nem bízna bennem még kb. 80-100 ember, már rég nem lennék itt! – Ferjentsikkel sikerült ök-találni, nem enged hátrébb. Telefon már csak a bal szomszédig jó. Neki jelentették, hogy nagy orosz tankok a bal szárnyon betörtek és már a hátunkba vannak. – Úgy látszik innen már valóban nem menekülünk. – A társaság egyre fogy az állandó aknatűzben. Kitartani. Mindig csak ezt mondják! Jobbról semmi csak a beszivárgó oroszok, balról 40-50 baka, azután orosz páncélosok. D.u. 3 óra körül bal szomszédom újabb páncélos támadást jelent, nem kérdezünk senkit gyerünk hátrébb. Nagy futás, erős aknázás, sok sebesült. Mire meg tudunk állni Csömör falu szélén már csak kb. 30 embert tudok megszámlálni. A Baka szds. egy német tiszttel jelenik meg, legszigorúbb parancs: az utolsó emberig kitartani! Lőszer már nincs, de kitartani! Barmok! Letargia. Ferjentsik is megtört, arról beszélgetünk, hogy nekünk ebből elég, amint lehet megyünk hátra. Addigra kb. 10 alakulatból összeverődik 100- 150 ember. Általános tájékozatlanság, elkeseredés. Minden p-ság ellóg, Ferjentsik is „lőszerért” megy hátra. Alig tűnik el, balról hátulról megjelenik négy öt T31-es [T-34]. Azonnal tüzelnek, sehol egy tiszt. Pillanatok alatt hihetetlen futás. Teljes keveredés. Nagy nehezen megtalálom legényemet, Vorochta Miskát, mindenkitől elszakadunk. Már csak valami tüzér alakulat van a faluban.”
Az Attila-vonal
A szovjet hadvezetés Joszif Sztálin utasítására 1944. október 29-én indította meg támadását Budapest elfoglalására és mindössze néhány nap alatt, menetből tervezte elfoglalni a magyar fővárost. Azonban november 5-ig a német és magyar csapatok megállították a szovjeteket Budapest dél-délkeleti előterében. Ennek oka, hogy a védők az Attila-vonalnak nevezett, több hónapos munkával kialakított védelmi vonalon vették fel a harcot a támadókkal szemben.
A hun királyról, Attiláról elnevezett védelmi vonal csupán a pesti oldalra terjedt ki, a budai oldalon nem folytatódott. Kiépítését a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar 1944. szeptember 11-én rendelte el. A védelmi rendszer alapja az első világháborúból származott, azonban teljes kiépítése nem történhetett meg idő, katona és pénz hiányában. A kialakításával járó nehéz földmunkát zömében zsidó munkaszolgálatosok és a védőövekhez közeli települések levente fiataljai végezték, de helyenként a polgári lakosságot is bevonták a munkálatokba. A Magyar Királyi Honvédség műszaki alakulatai inkább csak irányították a védelmi vonal munkálatait, őrizték a munkaszolgálatosokat, és a nagy szakértelmet igénylő műszakizár- és aknatelepítést hajtották végre. 1944. november 11-én már 28 ezren dolgoztak az Attila-vonal kiépítésén, miközben már a szovjet csapatok elérték az állásokat. Három védőövből állt, amelyek keleti oldalról félkörívben vették körül a fővárost. Az I. védőöv az Alsógöd – Veresegyház – Maglód – Ecser – Dunaharaszti íven futott, nagyjából 75 km hosszan. Mögötte 12-15 km-re alakították ki a II. védőövet kb. 60 km hosszban, Dunakeszi – Mogyoród – Isaszeg – Pécel Pestszentimre – Soroksár vonalon. Attila-vonal III. védőöve Újpest – Cinkota – Rákosliget – Rákoskeresztúr – Pestszentlőrinc – Pestszenterzsébet vonalon húzódott. Ez az ellenállási vonal egymástól 150-250 méterre kiásott összefüggő harcárkokból, földbunkerekből, harckocsiárkokból, szögesdrót-akadályokból és aknamezőkből állt. Csömör a III. védőöv előtt helyezkedett el és a települést különösen megerősítették: harckocsi árkokat ástak a Kálvária-hegyen és a mai Csalogány utca térségében, illetve gyalogsági állások rendszere épült ki a falu körül.
Gyalogsági állásrendszer
Védelemben a természeti adottságokat kihasználva árokrendszert alakítottak ki a csapatok megvédésére, amely 6-10 méterenként cikcakkban megtört, az ellenség várható támadási irányára közel merőleges vonalvezetésű harcárkokat jelent. Ezekhez az állásokhoz csatlakoztak be a különféle nehézfegyverek (pl. géppuskák, aknavetők) számára kiásott tüzelőállások, illetve az összekötő árkok. Az 1941-ben kiadott magyar erődítési utasítás szerint a harcárok szélessége fent 80-90 cm, alul 60 cm volt, mélysége pedig 110 cm. Az ellenség rohamait különböző akadályrendszerrel igyekeztek meggátolni (pl. drótakadályok, aknazárak), amelyeket általában az állások előtt helyeztek el.
