VI. Bringafesztivál és kistérségi kerékpáros körtúra

Június 17-én vasárnap, a Bringafesztivál másnapján kistérségi kerékpáros körtúra várja az érdeklődőket, ahol Csömör és a környező települések kulturális és természeti értékeinek felfedezése a cél! – rövid táv: a csömöri kerékpáros körtúra útvonala (kb. 20 km), indulás 8.00 órakor a Béke térről, visszaérkezés kb. 11.00 órakor a Béke térre! – hosszabb táv: kistérségi körtúra – Csömör […]

Szentivánéji éjszakai túra Csömörön

Június 23-án, szombaton Szentivánéji éjszakai túrát szervezünk a Csömöri Körtúra útvonalának egy szakaszán! A várható táv 8 kilométer körül alakul, mely érinti a Vízműsort, a papi földeket, a felső-patakvölgyet és a patakforrás szép, erdős környezetét. A túra a Vízműsoron található körpanorámás kitekintőpontnál is megáll, ahol Csömör és a környező települések éjszakai panorámájában gyönyörködhetünk. Találkozó a […]

Boglárka-túra

Tavaly májusban hagyományteremtő céllal több, mint száz lelkes túrázó járta végig a 19 kilométeres gyalogtúrát. A szervezők nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a résztvevők a látvány mellett tudással is gyarapodjanak. Az országosan egyedülálló természeti és helytörténeti kezdeményezés, a Csömöri Körtúra útvonalán található információs táblák számát az eseményre kibővítették, és a Vízműsoron található körpanorámás kitekintőpont […]

Vigyázz Csömörre! – felhívás a gyerekeknek

A csömöri önkormányzat számos környezetvédelemmel, egészséges életmóddal kapcsolatos rendezvényt szervez, melyeken ha résztveszel, értékes nyereményben részesülhetsz! Azok között a gyermekek között (6-16 év között), akik legalább 3 rendezvényen részt vesznek, 2-2 darab családi belépőt sorsolunk ki az Aquaworld Élményfürdőbe, valamint a Fővárosi Állat-és Növénykertbe! Gyűjtsd a pecséteket, hogy tiéd lehessen a fenti nyeremények egyike! A […]

Föld napja Csömörön – program

A Föld napja alkalmából hagyományteremtő céllal környezetvédelmi programokkal várjuk az érdeklődőket! Részletes program: Április 21. szombat Autómentes nap az általános iskola diákjainak Gyere Te is osztálytársaiddal sétálva, kerékpárral, rollerrel, busszal, HÉV-vel vagy akár gördeszkával az iskolába. Mindenki, aki autó igénybevétele nélkül jön suliba, frissítőt és müzliszeletet kap ajándékba, valamint egy pecsétet, amit garantált ajándékra válthat […]

Föld napja Csömörön

Április 22-én, a Föld napja alkalmából hagyományteremtő céllal környezetvédelmi programokkal készülünk az érdeklődőknek! április 21. autómentes nap az általános iskola diákjainak április 22. vasárnap – Régi strand gyalogos és kerékpáros túrák a Csömöri Körtúra egy szakaszán Környezetvédelemmel, környezettudatos életmóddal kapcsolatos előadások kézműves foglalkozás újrahasznosítható anyagokból interaktív játékok kicsiknek és nagyoknak a környezettudatos vásárlás és komposztálás témájában […]

II. világháborús emlékek Csömörön – túra a csömöri hadiesemények helyszíneire

Csömör közigazgatási területén a mai napig számos háborús emlékkel találkozhatnak az éles szemű túrázók. Ezeket a területeket járjuk be a Csömöri Körtúra útvonalán, felfedezve a néhai lövészárkokat, harcállásokat. A túra során Aranyossy-Péter Máté helytörténeti kutató mesél a Csömör környéki harci eseményekről, mozgásokról. Találkozó: március 3. szombat, 8.30 órakor a Szabadság úti patakhídnál Táv: 18 km […]

Isaszegi túra

Március 15-én csütörtökön, immár hatodik alkalommal szervez gyalogtúrát Csömör Nagyközség Önkormányzata és a Csömöri Civil Egyesület az isaszegi 1848-as emlékműhöz, a Honvéd-szoborhoz. A közel 22 kilométeres túra után, immár hagyományosan koszorút helyeznek el a hősök tiszteletére az 1849. április 6-i győztes csata emlékére emelt Honvéd-szoborhoz. Az isaszegi túra március 15-én, 8.30 órakor indul a Bulgárkertből. (Csömörre visszatérés […]

Téli túra a mogyoródi pincesorra

Január 20-án, szombaton borkóstolóval egybekötött téli túrát szervezünk a mogyoródi pincesorra! Útvonal: Csömör, Hősök tere – Vízműsor – Papi földek – Hungaroring – Somlyó-hegy (Szent László kilátó – kápolna) – mogyoródi pincesor – Hungaroring – Középhegy – Csömör, Hősök tere Táv: 18 km Találkozó: 7.45 óra, Csömör, Hősök terén a szökőkútnál A túrán bejárjuk Csömör és Mogyoród […]

Nagy érdeklődés mellett zajlott az idei Mikulás-túra!

A Pest Megyei Természetbarát Szövetség hagyományosan minden évben megrendezi Mikulás-túráját, a tavalyi sikereken felbuzdulva, idén is önkormányzatunkkal közösen, Csömörre szerveződött a túra. A tavaly indult hagyományőrző kezdeményezés célja, hogy a gyermekek játékosan, élményekkel gazdagodva, minél szélesebb körben ismerhessék meg környezetüket, településünk természeti szépségeit, értékeit. A gyermekek a művelődési házban gyülekeztek, ahol az indulás előtt bábszínház várta őket, majd […]