Pataksétány

A pataksétány árnyas, fás, hangulatos útvonalán a Bulgárkerttől egészen a horgásztóig elsétálhatunk.

Bulgárkert

A Bulgárkert nevét arról a bolgárkertészetről kapta, amely valószínűsíthetően a XIX. század végétől az I. világháborút követő évtizedig működött itt. A bolgárkertészet a kor legmodernebb szellemű kiskerti mezőgazdasági kultúrája volt. Bolgárkertészek honosították meg többek között a padlizsánt, a spárgatököt és a póréhagymát, illetve ők terjesztették el a paradicsom és a paprika nyersen fogyasztását.

Patakvölgy

A település és a körtúra útvonalának kiemelkedő, szimbolikus pontja a Felső-patakvölgy, mely az utóbbi években az önkormányzat tulajdonába, valamint helyi védettség alá került. A kaszálórétekkel, bokorfüzesekkel tarkított patakvölgy a Réti-dűlőben található, ahol a kutatások szerint közel 300 növényfaj él. A völgyben több jellegzetes és ritkuló, védelmet kívánó vízparti növénytársulást figyelhetünk meg.

Horgásztó

A horgásztó Csömör egyik legszebb és legbékésebb helye, az erdővel, fákkal és mezőkkel körülölelt tó nemcsak a kikapcsolódást szolgálja, hiszen számos madárfaj és sok teknős található itt. A tó természetesen a kirándulók mellett a horgászoknak is kiváló kikapcsolódást nyújt, ponty, ezüstkárász és amúr, valamint süllő és csuka is szép számmal a horgukra akadhat. Az apróbb […]

Szent István-hegy, II. világháborús emlékhely

A Csömöri Körtúra útvonalához kapcsolódva, a Levendula utcától kb. 200 méterre található területen húzódó ún. Attila védelmi vonal megmaradt állásánál II. világháborús emlékhelyet avatott fel a közelmúltban az önkormányzat és a Magyar Katonasírokért Alapítvány. Ezen a területen, a Szent István-hegy térségében 1944. december 15-én indultak meg a II. világháborús harcok Csömörön, illetve a kutatások alapján ezen a […]

Tanösvény

A Természetismereti parkban található a vízre, vizes élőhelyek tematikájára épülő, elsősorban gyermekeknek szóló tanösvény.  A tanösvény állomásain ismeretterjesztő és interaktív táblák is helyet kaptak, valamint ügyességi játékok teszik még izgalmasabbá a parkban töltött időt. További információk a Csömöri Tanösvényről

Természetismereti park

Természetismereti park (Kossuth L. utca vége) A csömöri patak völgyében, vadregényes környezetben található a ma már Természetismereti Parkként funkcionáló régi strand területe. A parkban megtekinthető a felújított régi gátőrház, de mezítlábas játszóösvény, épített kemence, kerekes és gémes kút, valamint élő fűzfakerítés is gazdagítja a környezetet.

Egyházi emlékhelyek tábla

A 2016-ban átadott Árpád utcai játszókertben tematikus információs táblát állíttatott az önkormányzat azzal a céllal, hogy az összes jelentős helyi egyházi vonatkozású emlékhelyet, intézményt és épületet-építményt egybegyűjtve mutassa be. A színes képekkel illusztrált összeállítást a gyalogtúra végpontjától, a Szabadság úti patakhídtól 150 méterre találjuk meg.

Harangláb

A Középhegy nevű településrész egyedi tájeleme a Harangláb. A Csömörre érkező szőlőművelő svábok állíttatták a XIX. század második felében. Nem csak szakrális funkciója volt, hanem az időt is jelezte a hegyen dolgozóknak.

Sinka István emléktábla

Egy ideig településünkön élt és alkotott Sinka István író és költő, a magyar népi írók egyik legjelentősebb képviselője. 1944/45-ös itt-tartózkodását emléktábla hirdeti. Az egykori Sinka-tanya bejáratát a mai napig őrzi Csömör egyik legnagyobb „fapárosa”, a két óriás jegenyenyár.