Biciklizz Lelkesen!
A kerékpáros kultúra örvendetes újraéledésének vagyunk részesei az elmúlt években Magyarországon – lutheránusként pedig nem csupán sokunk egyéni szabadidős sportja ez, hanem új lehetőség az evangéliumi üzenetek megjelenítésére. A teremtett világért viselt felelősségünk a környezetbarát közlekedést támogatja, a természet megismerése és az egészséges életmód népszerűsítése is kiemelt törekvésünk. A gyülekezetek, települések közti kapcsolatokat, az önszerveződő evangélikus csoportokat és kezdeményezéseket, a zarándokutak fejlesztését is segíti a kerékpározás mind szélesebb körű elterjedése. Az ehhez szükséges infrastruktúra kiépülése, javítása közös ügyünk az önkormányzatokkal, civil szervezetekkel.
Mindennek bemutatására jó alkalom lesz a 2018. június 16-án, szombatra szervezett, immár hatodik evangélikus kerékpáros áhítat, amit a csömöri evangélikus templomkertben celebrálandó, hagyományos istentisztelethez kapcsolódva tartunk 10.30 órakor, a Csömöri Bringafesztivál programjai között.
A bringás szolgálatot Németh Zoltán lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának vezetője végzi.
Szeretettel várnak mindenkit a szervezők!
Csömöri Evangélikus Gyülekezet, Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete