Az én kertem, az én Földem! – madáretetés

A legtöbben már ősz végén, az első fagyok beálltakor elkezdték az etetést, de ha az etetésből hátralevő februári-márciusi időszakra vágunk bele, akkor sem maradtunk le semmiről. Talán még februárban megörvendeztet a tél minket egy kis fehér hótakaróval, és az itt telelő madaraknak segítségére lehetünk azzal, hogy kihelyezett etetőinkben élelmet találnak. Azt fontos tudni, hogy akár […]
Túrázási szabályok veszélyhelyzet idején

Bár az egyéni sportok gyakorlása a járványügyi helyzet ideje alatt is engedélyezett, mégis vonatkoznak szabályok a túrázókra. A népszerű, turisztikailag frekventált kirándulóhelyeken továbbra is figyelni kell a megfelelő távolságtartásra, kerülni kell a csoportosulást és lehetőség szerint egyénileg, vagy egy háztartásban élőkkel célszerű kirándulni. (a továbbra is érvényben lévő kijárási korlátozás miatt mindezt reggel 5 órától […]
Új patakhíd tervek a Körtúra útvonalán

A Csömöri Körtúra útvonalán jelenleg 12 híd és 2 gázló található. A közeljövőben várhatóan 3 új patakhíd is épül. Egy igazi túrázó, de minden kiránduló számára különös, mondhatni szimbolikus jelentősége van a folyókon, patakokon átívelő hidaknak. Az „átkelés” a vízen, akár nagy folyóról, akár kicsi patakocskáról van szó, mindig élmény, meghatározó pillanat, vagy csak fix […]
Az alsó-patakvölgyben kirándulhattunk a hétvégén

Ősszel a természet teljesen más arcát mutatja, talán ezért is az egyik legnépszerűbb évszak a túrázók körében. Idén két őszi gyalogos túra is indult a Csömöri Körtúra útvonalán, melyek októberben a felső-, novemberben az alsó-patakvölgyön kalauzolták végig a kirándulókat. Az októberi patakvölgy-túra egyik állomása a csömöri patak völgyében található, ma már ökoparkként funkcionáló régi strand területe […]
Alsó patakvölgy-túra

2020. november 7-én, szombaton 8.00 órától gyalogos túra indul a Csömöri Körtúra útvonalán, mely most a patakvölgy felső szakasza után az Alsó-patakvölgyön kalauzolja végig a túrázókat. Útvonal: Horgásztó – Ősláp – fóti határ – rétpótlék A túra végállomása: Csalogány utcai játszótér Táv: 10 kilométer Indulás: 2020. november 7. 8.00 – 10.00 óra között, egyénileg (az induláskor mindenki részletes […]
Az én kertem, az én Földem! – kíméletes tisztítószerek

Környezettudatossággal, fenntarthatósággal foglalkozó sorozatunkban most a háztartásban használatos tisztítószerekkel, a hozzájuk kapcsolódó környezetkímélő megoldásokkal foglalkozunk. Tiszta otthon, rendes ház! – tartja a mondás, és a fogyasztói társadalom vívmányai, az elmúlt évtizedek tisztítószer reklámjainak dömpingje ügyesen adták is alánk a lovat, hogyan mentesülhet otthonunk ezerféle illatos szerrel minden kórokozótól, baktériumtól. A feldolgozhatatlan mennyiségben ránk zúduló információ […]
Lakossági faültetési akció

Az önkormányzat idén is meghirdeti az őszi lakossági faültetési akciót, melynek célja a lakóház előtti belterületi-közterületi zöldsáv szépítése. Az akció keretében, melyre október 15-ig lehet jelentkezni, az önkormányzat ingyenesen biztosítja a fákat. Pályázati feltételek: Egy cím elé maximum 5 db fa igényelhető (10/12 törzskörméretű földlabdás fák). Kizárólag belterületi, aszfaltozott és csatornázott utcára igényelhetőek fák. Az […]
Lakossági gyümölcsfa-ültetési akció

Az önkormányzat a tavaszi népszerű vetőmag-akció után ősszel gyümölcsfa ültetési akciót hirdet. Az akció keretében az önkormányzat ingyenesen biztosítja a fákat, melyeket a kiskert tulajdonosok a kertjükön belül ültethetnek el. Pályázati feltételek: Egy címen maximum 2 db gyümölcsfa igényelhető (gyökércsomagolt vagy konténeres oltvány). A gyümölcsfákat csak kerten belül lehet elültetni. Az igénylő vállalja az 1x1x1 […]
Patakvölgy-túra

Fedezzük fel együtt Csömör természeti értékeit! A tavaszi Boglárka-túra és az októberi, minden évben országosan meghirdetett Csömöri Csatangoló gyalogos teljesítménytúra a vírushelyzet miatt idén sajnos elmaradt, de ennek ellenére mégsem maradunk túra nélkül! 2020. október 4-én, vasárnap 8.00 órától a Csömöri Csatangoló eredeti időpontjában, az egészségügyi előírásokat betartva gyalogos, családias barangolás indul a Csömöri Körtúra […]
Az én kertem, az én Földem! – esővíz gyűjtése

Mit kezdjünk a ház körül felgyülemlő természeti kincsünkkel, az esővízzel? Környezettudatossággal, fenntarthatósággal foglalkozó sorozatunkban most az otthonunkban összegyűlő esővíz ideális használatával foglalkozunk. Ha a lehulló csapadékot nem elvezetjük, hanem megtartjuk otthonunkban, azzal kíméljük a pénztárcánkat, valamint a hőség és szárazság ellen is hatékonyan védekezhetünk. Ráadásul ezzel a lépéssel megőrizzük azt a természeti kincset, amely minden […]