
Civil szemétszedést tartottak
Régi, tízéves hagyományra tekint vissza a civil szemétszedési akció, melyet idén a megszokottaktól kissé eltérő módon szerveztek meg. A vírushelyzet miatt nem egy napon indultak

Régi, tízéves hagyományra tekint vissza a civil szemétszedési akció, melyet idén a megszokottaktól kissé eltérő módon szerveztek meg. A vírushelyzet miatt nem egy napon indultak

Környezettudatossággal, fenntarthatósággal foglalkozó sorozatunkban sokfelől megközelítettük már, milyen fogyasztói szokásokkal, hogyan lehet egyre fenntarthatóbb az életünk, a „zero waste”, azaz a hulladékmentes háztartás nem kis

Május 9-én, immár negyedik alkalommal gyalogolhattuk volna végig a Csömöri Körtúra útvonalát a Boglárka-túrán. Sajnos a továbbra is fennálló veszélyhelyzet miatt idén szervezett keretek között

Ahogy beköszöntött a tavasz, szebbnél-szebb virágoskerteket, konyhakerteket gondoznak a csömöriek. Aki szeretné, most a nagyközönség számára is láthatóvá teheti kertje szépségét. Ehhez nem kell mást tenni,

Áprilisban az önkormányzat minden csömöri háztartásnak, amely igényelte, díjmentesen biztosított egy vetőmagokból álló csomagot, mely sárgarépát, fehérrépát, hagymát, tépősalátát, borsót, retket, spenótot, babot, uborkát és,

A komposztálás mint az újrahasznosítás legkézenfekvőbb módja Környezettudatossággal, fenntarthatósággal foglalkozó sorozatunk mostani részében a hulladékcsökkentés és újrahasznosítás legkézenfekvőbb módjával, a komposztálással foglalkozunk. Kommunális hulladékunk jelentős

Májusban is szebbnél-szebb vadvirágok nyílnak Csömörön, most ezek közül mutatunk be néhányat olvasóinknak. Réti boglárka A természetvédelmi terület rétjén már sárgán vírítanak a réti boglárkák.

Csapvíz vagy ásványvíz? Vízfogyasztási szokásaink és azok hulladéktermelése szorosan kapcsolódik a fenntarthatóság, környezetvédelem témájához. Sorozatunk mostani részében azt járjuk körbe, milyen szempontokat érdemes megvizsgálni, ha

Öltözködési szokásainkkal is jelentős szemetet termelünk Környezettudatossággal, fenntarthatósággal foglalkozó sorozatunk első részében arra próbáltunk egyszerű tippeket adni, vásárlásainkat hogyan tudjuk kevesebb csomagolóanyaggal, hulladékkal bonyolítani. A

Klímaváltozás, klímaszorongás, egyre többször olvashatunk, hallhatjuk ezeket a kifejezéseket. Hogy Földünk bajban van, tény, azonban mi magunk is számtalan dolgot tehetünk annak érdekében, hogy enyhítsünk

A bevezetett intézkedéseknek köszönhetően drasztikusan csökkent a szén-dioxid-kibocsátás. Szinte leállt az egyik legszennyezőbb közlekedési ágazat, a légiközlekedés, visszaesett a nemzetközi szállítmányozás, kevesebb az autó az

Gyermekláncfű vagy pongyola pitypang Már javában virágzik ez a gyönyörű vadnövény, amely nem is annyira vad, hiszen már 1613-ban ismert zöldségnövényként írták le; Nyugat-Európában, s